|
Állj föl és folytasd!
2010.02.28. 00:23
Láttam, amint Amazon hatalmas teste felém zuhan. A több mint fél tonnás kanca esetlenül kapálódzott lábaival. Félelem járta át egész lényem. Itt a vég… Az utolsó, amit láttam, Amazon rémülettől tágra nyílt szeme volt…
Állj föl, és folytasd!
Írta: Adria
Igaz történeten alapszik
Láttam, amint Amazon hatalmas teste felém zuhan. A több mint fél tonnás kanca esetlenül kapálódzott lábaival. Félelem járta át egész lényem. Itt a vég… Az utolsó, amit láttam, Amazon rémülettől tágra nyílt szeme volt…
Úgy tartják, Royal Ascott a világ legnívósabb lóversenye. Azt is mondják, ez hoz a legtöbbet a kasszára. Mi ez előbbi miatt neveztünk a versenyre. Nagy lehetőség lett volna ez számunkra. Azonban egyetlen végzetes mozdulat mindent tönkre tehet… a ló lábai kibicsaklanak és fölbukik, a zsoké elveszíti egyensúlyát és kirepül a vágtató paták alá. Mindez félelemmel töltött el, ahányszor a nyeregben ültem. Baleset velem is történhet. Bármelyik pillanatban. Pont akkor, amikor senki sem számít rá…
Verőfényes, nyári napsütés melengette a földet azon a napon. Sőt, az idő már-már fülledtnek volt mondható. A tribünön a nézők kókadozva legyezgették magukat a voksukkal. Kitűntek a gyönyörű és díszes kalapok, amely ezen a pályán kötelező viseletként volt előírva. A férfiak szmokingban feszítettek, természetesen, fejükön cilinderrel. A fotósok lustán támaszkodtak a fehér kerítésnek, mely körülvette a pályát. Angliában ilyen meleget régen láttak!
Jómagam is keményen izzadtam. A Droppelreiter-birtok zöld-fehér pöttyös mezét viseltem és épp azon küzdöttem, hogy felhúzzam nyirkos tenyereimre a bőrkesztyűim. Amazon roppant nyugodtan járkált körbe-körbe a startboxok előtt. Hosszú szárat kapott és fejét lógatva követte az előttünk haladó Silver Moon-t. Ez nem volt jellemző rá. Nyughatatlan arab lóként állandóan izgágáskodott, ha az oválison volt. De ma nem. Sárga szőrén sötét foltok éktelenkedtek. Sportosra nyírt sörénye hozzátapadt izzadt nyakához és fülét is csak fél-energia bedobással hegyezte. Néha unottan fújt egyet, és megrángatta, a vezetőszár másik felén battyogó felvezetőt.
Milyen szerencse, hogy Amazon már futamot nyert! Az emlékezetes nap májusban volt, több mint egy hónappal ezelőtt. Dacolva mindennel és mindenkivel, csak azért is nyeregbe ültem és hosszas, verítékes galopp után megnyertük a futamot. Amazon így egyel rangosabb kategóriákban futhatott, sőt, már plusz hendikepet is vinnie kellett. Mivel én voltam a zsokéja, ez abszolút nem volt szükséges a magam ötven kilójánál.
Az előző futam lovai már a startgépben mocorogtak készen arra, hogy bármelyik pillanatban kiugorjanak szűk börtönükből. Nagy nap volt ez a mai, számukra is. A Royal Ascott versenyén indulni nagy kiváltság, nehéz és meredek az út odáig. Ha ügyesen taktikáznak, akkor ma életük legnagyobb eseményét írhatják le. A kommentátor felkáiltott, ami jel volt arra, hogy a lovak kiugrottak a boxokból. Izgatottan követtem szememmel a vadul galoppozó lovakat. Nyomukban földdarabok röpködtek. Angyali látványt nyújtottak… testük megnyúlt és szívüket, lelküket beleadva vágtattak. Dobogásukat a mellkasomban éreztem. Ütemes mozgásuk megbabonázott és izgatottá tett. Én is így akartam suhanni a nyeregben!
Egy pillanat alatt történt. Tátott szájjal követtem az eseményeket.
A legelöl haladó éjfekete ló megbotlott. Egyensúlyát elveszítve térdre esett. Zsokéja tehetetlenül kirepült a nyeregből és természetellenes pozícióban ért földet. Több métert gurult még tehetetlenül. Közben a többiek beérték őket. A gyorsan manőverező lovak ügyesen kikerülték a földről épp föltámaszkodó lovat, ám de a zsokéval nem számoltak. A lovak szemüket forgatva próbáltak kitérni a földön heverő férfi elől. Néhányuk sikertelenül. Míg az egyik ló átugrotta, a másik egyenesen átgaloppozott rajta… patái koppantak végtagjain.
Az esemény gyorsan zajlott. A kommentátor megveszve hadart, a versenyt megszakították. A lovakat levezényelték az oválisról, két mentés pedig azonnal a szerencsétlenül járt zsokéhoz futott. A tribünről zúgolódás és csodálkozás hangjai keveredtek.
A férfit fölpakolták a hordágyra, és azonnal berakták a mentőbe. A szirénázó kocsi azonnal elhajtott, én pedig még mindig megrémülve néztem utána. Amazon fölkapta a fejét és érdeklődve szemlélte azt a nagy fehér dobozt, ahonnan a szirénázó hang jött.
Nagyon nyeltem és megcirógattam sörényét. Ez akár velem is megtörténhetett volna… bárkivel. Most én lehetnék a mentőautóban.
- Iza! – kiáltotta oda egy hang. Albert Droppelreiter, versenyistálló-tulajdonos közeledett felénk. Gömbölyű alakja gyorsan közeledett. Ő vette meg fél évvel ezelőtt Amazont, egy csődöt mondott lovardától. Hosszas szervezkedés és gond után, végre én is nála dolgozhattam és Amazont ápoltam. Majd munkalovas vált belőlem és később. Engem jelöltek Amazon zsokéjának a nagy franciaországi futamra, de egy szerencsétlenül sikerült emberrablási kísérlet közben eltörtem a karom. Hiába menekültem meg, nem lehettem zsoké. Így a mindig zavaró tényezőként viselkedő Jessica ült volna a nyeregbe… de csak volna ugyebár, mert kikosaraztam.
A kerek főnököm mellém lépett. Holdvilágképén izzadtság cseppjei gyöngyöztek, az idegességtől vagy a hőségtől, lehet hogy mind a kettő.
- Semmi pánik! Csak úgy, ahogy megbeszéltük! Sprinter vagy, ne tartsd vissza! – mondta.
- Pontosan ezt fogom tenni! – nyugtattam meg. Mivel a múltkori versenyen Amazont a hajrázó taktika mellett lovagoltam – és ez nem volt jó ötlet – most már Droppelreiter kijelentette, hogy Amazon sprinter típus, így ahhoz is tartsam.
- Jól van! Ügyesek lesztek, és baj nélkül megnyerhetitek ezt a futamot! Nincs erős mezőny, minden csak rajtatok múlik! – mondta biztatóul és elhagyta a pályát. Fogamat összeszorítottam és koncentráltam. A vezetőszárat lecsatolták Amazon zablájáról és elkezdődött a beállás… Amazon bágyadtságának köszönhetően gond nélkül becammogott a szűk boxba. Csak akkor kapta föl a fejét, amikor hangos zörrenéssel bezártak bennünket. Felocsúdva fölkapta a fejét és megfeszítette orrlyukait. Rövidítettem a szármértéken és elhelyezkedtem. A lovak izgatottan toporogtak, egyre nőtt a feszültség. Amazon utálta, ha a gépben kellett ácsorognia és tudtam, hamarosan elveszti a fejét. A kommentátor felsorolta a tizenhat lóból álló mezőnyt és elhallhatott.
Bumm!
A boksz-szárnyak kivágódtak. Amazon pedig – a boldogságtól megrészegülten – kiugrott. Erősen megmarkoltam a pálcámat és villámgyorsan a belső ívre irányítottam. A mezőny még nagyon együtt mozgott. Előttem két ló zárt össze és lehetetlen volt a kitörés. A kommentátor hadart, a fehér kerítés suhant, a tribün pedig egyre távolodott. Hűsítő szellő csapott meg. Amazon kitűnően dolgozott a kezem alatt. Finom szája a legapróbb mozdulatokat is megérezte. Tudta, hogy kis rést kell találni, hogy szabaddá váljon az út előtte, s mintha ő is azon igyekezett volna, hogy kiszabaduljunk a lovak gyűrűjéből.
Ebben a pillanatban éreztem meg, hogy nagy baj van.
Valami rángatta a jobb lábam. Nem folyamatosan, inkább ütemesen. A karom alatt hátra pillantottam. Megfagyott a vér az ereimben. Mögöttem Silver Moon haladt. Az ezüst kanca furcsán, kitekeredve mozgott. Nyakát jobbra fordította, mintha ellenkezne, mintha zavarná a szár… A szár!
- Segítség! – mormoltam eltorzuló arccal. Mert Silver Moon kantárja beleakadt a lábamba. Az rángatott egyre jobban. A lovak túl közel voltak a kiugrás utáni pillanatban, és a kanca szára túl laza volt még, a zsokénak ideje sem volt összeszedni a lovat.
Képtelen voltam összefüggően gondolkozni. Megrémített a helyzet és annak lehetőséges következményei: leesek a vágtató paták alá, vagy még rosszabb! Silver zsokéja megrántotta a szárat, hogy kiszabadítsa a lábam. Ez végzetes tettnek bizonyult, mert kibillentett biztos egyensúlyomból. Kiesett a kengyelből a lábam és oldalra billentem. Halkan felsikkantottam és megmarkoltam egy sörénytincset. Már mind a két kengyelemet elvesztettem és saját karom erejéből tartottam magam fönn. Tudtam, ez nem fog sokáig sikerülni. Előbb utóbb lezuhanok a vágtató paták alá és összetipornak.
A zsoké egyre csak rángatott és rángatott. Próbált kiszabadítani, miközben Amazon és Silver is más irányba próbált vágtatni. Amazon fülei előre-hátra rángatództak és próbálta követni utasításaimat. Ő is ugyanannyira megrémült, mint én.
Erőm fogytán volt és már izmaim is elernyedtek. Csak imádkozni tudtam, kívánni, hogy csoda történjen. Bármilyen csoda…
És még egy utolsó rántás… aztán vége volt. A szár sercegve elszakadt és én szabad voltam. Ez egyben megkönnyebbüléssel és boldogsággal töltött el. Már csak vissza kell húznom magam a nyeregbe. És ezt is tettem. Elengedtem a szárakat, hogy mindkét kezemet használni tudjam. Amazon ezt kihasználva megiramodott. Futott, teljes erejéből. Olyan volt akár egy energiabomba, aki bármelyik másodpercben szétrobbanhat. Azonban ez a nagy igyekezet mégiscsak megkondította a vészharangot a fejemben. Amazon nem kedvből, puszta önszántából és örömből futott. Nem úgy, ahogy szokott, ez most más volt. Úgy futott, mint a szarvas, kit farkas üldöz. Egyre csak üldözik, és ő elveszíti öntudatát. A félelem eluralkodik rajta, a rémülettől mintha hályog húzódna a szemére és nincs tisztában azzal, amit cselekszik. S mikor a szarvast a sziklapárkányra szorítják, ő ugrik. Mert nem tudja, mit tesz. Mert ő menekül, még ha önszántából ugrik is a halálba.
Amazon futott most így. Rohant a halál kapuja felé; egyenesen a kerítés felé száguldott. Vaktában, pánikba esve az eseményektől. Elkaptam a lengedező kantárszárat és próbáltam elterelni. Mind hiába. Amazon – máskor engedelmes ló lévén – mindig reagált a legapróbb érintésre. A szája puha volt és érzékeny. De nem most. Mindent bevetettem, ami tudás a birtokomban volt és eredmény nélkül maradtam. Ráharapott a zablára és menekült. Akár a szarvas.
- Amazon, stop! – kiáltottam rá, de már nem használt a szó.
Átbucskázott a kerítésen. Kirepültem a nyeregből, és mintha az én ötven kilóm most ötven grammá törpült volna. Egy rongybaba voltam és zuhantam. Lehunytam szemem, mert nem akartam látni. A fejemben egyetlen egy gondolat zakatolt: ezután nem állsz föl a földről! Talán soha de soha sem…
És irdatlan recsegés közben becsapódtunk. Éreztem, ahogy a kerítés szilánkjai marják a bőröm. Kitekeredett pózban végiggurultam az angolok büszke pázsitján. Én megkönnyebbültem, mert hiába volt ott a faszilánk fogsor a karomban, nem éreztem fájdalmat. Jól vagyok és talán csak álmodtam. Kinyitottam a szemem. A csalódástól szinte rosszul lettem. Majd újra csak rémület…
Láttam, amint Amazon hatalmas teste felém zuhan. A több mint fél tonnás kanca esetlenül kapálódzott lábaival. Félelem járta át egész lényem. Itt a vég… agyonnyom! Felszisszentem. A ló hatalmas súly rám nehezedett. Mintha vasöklökkel klopfoltak volna végig; a kengyel a csontok és a kiálló végtagok belém nyomódtak. De szerencsére csak egy pillanatig. Amazon tovább bukfencezett és kikerült a látóteremből. Robbanásszerűen tárt vissza az összes hang, a lelátó és a kommentátor hangja. Lélegzetem egyenletesen lassult és döbbenten bámultam az indigókék eget. Döbbenetem oka jogos volt: nem éreztem fájdalmat. Mintha végig egy angyal vigyázott volna rám. A biztonság kedvéért átmozgattam minden végtagom, mielőtt föltápászkodtam volna. A lábam rántottam meg egyedül, mást nem éreztem. A szilánkok ugyan ott meredeztek a karomból, mint valami gombostűből, és a mezem is ezer cafatra szakadt a seb körül, mégis, ez a sérülés semmiségnek volt mondható. Pár pillanattal ezelőtt Amazon átbucskázott rajtam. És én itt állok, gyakorlatilag sértetlenül! Nehéz volt befogadnom mindezt és még mindig nem tudtam lecsillapítani testem remegését. Ám a következő pillanatban már egész más dolog foglalkoztatott. Amazon!
Megfordultam és botladozva megindultam a kerítés mellett ácsorgó ló felé. Nem tudtam milyen súlyosak a sérülései, hogy egyáltalán vannak e. Testén fehér hab csurgott le. A szár elszakadt és mellső lábai között lógott, s ezt az apróságot leszámítva mindene teljesen épnek hatott. Engem meglátva fejét felkapta és horkantott. Nyugtalankodva villantotta ki szeme fehérjét. Halk szóval nyugtatgattam és lépésenként araszoltam hozzá. Érintésemre még jobban ellazult. Miután meggyőződtem róla, hogy jelenlétem hatására egyre jobban megnyugszik, mély levegőt vettem és a szívemmel a torkomban átvizsgáltam a lábait. Ujjaim áttapogatták csüdjétől a csánkjáig mind a négy végtagot. Izmokat tapintottam, sehol egy duzzanat vagy gennyes seb… minden rendben volt.
A megkönnyebbüléstől kimerülten földre rogytam. Arcomat a kezeimbe temettem és sírtam. Sírtam az átélt félelmek miatt, a megrázkódtatástól, a fáradtságtól és a attól, hogy senki sem sérült meg. Könnyeim potyogtak a poros földre. Mi minden történhetett volna… nem, ebbe még belegondolni is rossz!
Amazon puha, rózsaszín nózijával megböködte a karom. Fölemeltem a fejem és kisimítottam egy barna tincset koszos arcomból. A szél feltámadt és mintha esőfelhők közeledtek volna.
Amazon értelmes, nagy, barna szemével rám meredt. Pillantása sokat mondó volt. Várakozva pihentette egyik lábát és fülét felém fordította. Tudtam, mit szeretne… valamit még nem fejeztünk be. Tekintete mindet elárult: állj föl és folytasd!
Igaza volt. Royal Ascott ide vagy oda, de nem fog ki rajtunk. A cél nincs messze…
Föltápászkodtam és oldalához léptem. Könnyed lendület és máris a nyeregben voltam. Felvettem a szármértéket és lábaimat belebújtattam a kengyelbe. Amazont nem kellett bíztatni, rögtön könnyű galoppba ugrott. Mozgása könnyed volt és természetes, csak úgy falta a métereket. Ráhajoltam a nyakára és repültünk… repültünk egy jobb és tapasztalatokkal teltebb jövő felé. Azzal a tudattal, hogy baleset bármelyik pillanatban történhet. Akkor is, amikor a legmagabiztosabbak vagyunk. De ez még nem a világ vége. Nem szabad összeomolni, mert lehet, hogy azzal értékes pillanatot vesztegetünk el. Egyszerűen csak állj föl és folytasd ott, ahol abbahagytad!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
